Mára Magyarország vált az Európai Unió legperspektívátlanabb országává. Az életszínvonal és az egy főre eső GDP ugyan még nem a legalacsonyabb – ám már csak csupa „balkáni” ország van mögötte. És hogy ez a helyzet biztosan nem fog javulni a következő években sem, azt „garantálja” a vészesen alacsony beruházási ráta… „Ezzé lett magyar hazátok!”

Az emberek pedig a lábukkal szavaznak arról, hogy vajon valóban „jobban teljesít-e Magyarország”? A válasz egyértelmű NEM! Leginkább azok mennek el, akik pedig a legtöbbel járulnának hozzá az ország fenntartásához és fejlődéséhez: azok, akik piacképesek a nemzetközi versenyszférában is. Elmennek, mert egyszerűen elképzelhetetlennek tartják azt, hogy Magyarország élhetővé válna, akár egzisztenciális, akár morális téren.

Ugyan ki változtatna a jelenlegi tendenciákon?

Az utolsó illúziók is lehorzsolódtak mára: a némelyek által a változás zálogának képzelt/hinni akart „demokratikus ellenzék” összeomlott. Nem tudott semmi olyat tenni, mondani, amely valódi kiutat jelentene, nem volt sem kezdeményezőkész, sem fantáziadús, sem intelligens, sem vonzó – hiteles pedig végképp nem. Nem is mentek el szavazni azok, amik pedig egyértelműen hívei lennének egy valódi változásnak, ami természetesen csakis a huszonegyedik századba való belépést jelenthetné, nem pedig valamiféle „nemzeti álomalternatívát”, keleties lózungokkal takart fejletlenséget.

A kormánypártokkal nyilvánvalóan nem érdemes foglalkoznunk, hiszen attól a politikai erőtől értelmes ember nem vár semmi jót, amely a teljhatalom birtokában négy évig csak a maga hatalmát erősítgette és amely stagnálásban tartotta az országot (már ahol nem rombolt rajta!), és amelyik most is csak azt ígéri, hogy „Folytatjuk!". Azok a pártok pedig, akik ellenzékiként demokratának hirdetik magukat, korábban szintén voltak már hatalmon, különféle konstellációkban: 1990 előtt állampártként, aztán pedig még összesen 12 évig, az azóta szublimált szabad demokratákkal együtt. Láttuk, megtapasztaltuk, mire voltak képesek – illetve, hogy mire nem. Még most, a „végveszély” pillanatában is csak az egymáshoz képest való pozícióhajszolással voltak elfoglalva, mintha még mindig azon menne a bruszt, hogy ki hányadik lesz közülük az MSZMP Központi Bizottságában.

Van még ugyan két parlamenti párt: az LMP és a Jobbik, de az előbbi Schiffer András magánbulija, az utóbbi pedig maga a zűr- és elmezavar. Ugyan, ki és miért hinné el róluk értelmes emberként, hogy éppen ők „a Haza megmentői” és a magyar siker letéteményesei?

Igen, az illúziók kora véget ért: nincs már semmi más, amiben bízhatnánk, mint a saját kezdeményezőkészségünk! Ha mi, akik az ország gazdasági-szellemi téren legaktívabb, fiatalos és dinamikus polgárai vagyunk, sem tudunk a magunk erejéből új paradigmát felállítani és arrafelé terelni a magyar közéletet, akkor ott a dolgok vége… Akkor még talán elmehet az országból újabb hatszázezer ember – a többiek pedig maradnak és vegetálnak és jobb, ha felkészülnek az Új Szovjetunióhoz való valamiféle csatlakozásra, mert valódi világpiaci teljesítőképesség híján úgyis csak ez lehet az út. Az EU-nak nem kell egy mamlasz szegényház – viszont pontosan ez az, ami tökéletesen passzol majd Közép-Ázsiához! Néhány év múlva pedig nézhetnek a maradék magyarok, hogy miképpen történhetett ez meg ezzel a köztudottan tehetséges néppel?

Szóval, mindazoknak, akik mégsem az Eurázsiai Unió alattvalóiként képzelik el a jövőjüket és akik készek is azért legalább valami minimálisat tenni, hogy ne Kazahsztán legyen itt a bezzegország, ezennel kinyitunk egy lehetőséget, amely a „magyar halálzónát” élhető zónává alakíthatja. Állampolgári közösséget szervezünk, amely aztán állampolgári kezdeményezések útján képes lesz átformálni az országot és annak belső szabályait – annyira, hogy az ország és az érvényesülés alapjaivá a tudás, a teljesítmény és a versenyképesség váljanak.

Minden közösség, amely sikeres, éppen ezekre az alapelvekre építette fel önmagát – akik pedig másmilyen alapelveket választottak (vagy: választtattak velük és ők ezt hagyták), szegények, stagnálnak, és sikertelenek. (Olajfejedelemségekkel kéretik itt nem előjönni, mert a példa olaj híján nem másolható!)

Itt a blogon találtok három témakört, melyeket most „bedobunk a köztudatba”, hogy kezdjék el azt átformálni - és hogy e témák, gondolatok és javaslatok mentén kialakuljon egy közösség, amely a jelenleg politikailag hontalan, mert minőségre vágyó honfitársaink érdekeit képviselni. Nincs mire és kire várni, mert aki csak várni tud, az hiába vár! Új viszonyokat csak a személyes és szervezett aktivitás teremthet.