Élhető zóna

Élhető zóna

Friss topikok

Közvetlen politika – közvetlen akciókkal

2014.06.01. - Élhető zóna 24 komment

„Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.”

Részlet Magyarország Alaptörvényéből – 2011. április 25.

 

A Fidesz mindent lehetségest megtett azért, hogy parlamenti választásokkal legalábbis igen nehéz legyen őt leváltani - ám azt már nem tudta és nem is tudja ellehetetleníteni, hogy az állam, a hatalom és az állampolgárok közötti alapvető felállást szabályozó törvények világában az elszánt és következetes állampolgárok közössége ne hozhasson alapvető és a Fidesz hatalmi hegemóniáját megingató fordulatot – ha úgy tetszik „felfordulást” az Orbán által 2009 őszén Kötcsén elképzelt „15-20 évig tartó centrális erőtérhez” képest. A közvetlen demokrácia lehetőségét és eszközeit még a Fidesz sem merte kiiktatni a magyar alkotmányos rendszerből, hiszen ezzel gyakorlatilag a népfelség elvét és a politikai hatalom állampolgári ellenőrizhetőségének gyakorlati lehetőségét tagadta volna meg – ami egyenlő lett volna magának a demokráciának a nyílt, intézményes felszámolásával. Eddig pedig egyszerűen nem lehet elmenni a huszonegyedik században az Európai Unióban.

Így viszont nem teljes a védőzár a Fidesz-hatalom körül: nem lehet a legalább elvi alapjaiban és alapvető gyakorlati technikáiban meghagyott demokráciával tartósan és valóságos gyakorlati eredményesség híján megtartani a hatalmat – ami egyenlő azzal, hogy a Fideszt is meg lehet buktatni, önkényeskedéseit meg lehet akadályozni, mégpedig nem is túlságosan nehezen.

…Ehhez csupán a hozzáférhetetlenné tett demokrácia ellenében a közvetlen demokrácia eszközeit kell bevetnünk!

Ez a gyakorlatban olyan népszavazás-kezdeményezéseket jelent, amelyekkel megteremtődnek az átlátható és a demokratikus mentalitású politikai szereplők által uralt közhatalom áthághatatlan keretei.

  • Ha legfeljebb két kormányzati ciklusban korlátozzuk az állam vezető posztjainak egy személy általi betölthetőségét.
  • Ha a népszavazások eredményeként törvényben rögzíttetjük az országgyűlésünkkel, hogy a magyar állam, a magyarországi önkormányzatok és az állami szervek működésére és gazdálkodására vonatkozó minden információ nyilvános, akkor ezzel ellehetetlenítjük az eddigi, a pártelitek és gazdasági holdudvaraik érdekeit követő hatalmi és közpénzkezelési gyakorlatot.
  • Ha egy meghatározott időre elzárjuk a közhatalmi pozíciókból azokat, akik személyesen vettek részt hatalommonopolizáló politikai törekvések megvalósításában, akkor ezzel egy, a demokráciára veszélyes gondolkodásmódot tartunk távol a közélettől és a hatalomtól.

E két célt követve megfontolásra javasolunk három konkrét, a magyar alkotmányossággal és a törvényi szabályozással összeférhető népszavazási témát. A következőkben ezeket fejtjük ki részletesen – természetesen az nyilvánvaló, hogy a konkrét népszavazás-kezdeményezést nem ebben a „terjengős” és nehezen emészthető szövegezéssel fogjuk megtenni!

A bejegyzés trackback címe:

https://elhetozona.blog.hu/api/trackback/id/tr205800336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Waszabi 2014.06.01. 12:29:28

A népszavazás csak arra kötelezi a parlamentet, hogy szavazzon annak tárgyáról, arra nem, hogy a népszavazás szándékával egyező döntést hozzon. Márpedig abban biztos lehetsz, hogy a FIDESZ-KDNP többség nem fog olyan témában a népszavazás szándékával egyező döntést hozni, ami az ő hatalmuk gyengítését célozza.

Tyreo 2014.06.01. 12:53:43

@Mr. Waszabi: De ez azért egy akkora magas labda, amire már építhet az ellenzék. Ez már több mint amire az elmúlt 4 évben képesek voltunk.

Élhető zóna 2014.06.01. 13:15:07

@Mr. Waszabi: @Tyreo: Nem, a népszavazásról szóló törvány szerint az Országgűylésnek kötelessége a törvényalkotás, íme:

31. § (1) Az Országgyűlés - ha a népszavazás törvényalkotási kötelezettséget keletkeztet - köteles a népszavazás napjától számított száznyolcvan napon belül az érvényes és eredményes népszavazás döntésének megfelelő törvényt megalkotni.

(2) A népszavazással hozott döntés az Országgyűlésre a népszavazás napjától - ha a népszavazás törvényalkotási kötelezettséget keletkeztet, a törvény kihirdetésétől - számított három évig kötelező
(Idézet a 2013. évi CCXXXVIII. "törvény a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról"-ból - forrás:
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300238.TV&timeshift=1 )

Az említett törvényalkotási kötelezettség akkor keletkezik, ha a népszavazás érvényes és eredményes volt. Ennek kritériumai az Alaptörvényben szerepelnek, íme:
"Az országos népszavazás érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott."
(Idézet: Magyarország Alaptörvénye, Az állam, Országos népszavazás 8. cikk 4.)

...Nem gondoljátok, hogy mielőtt összeállítottuk a koncepciót, nem vizsgáltuk meg alaposan a törvényi és alkotmányos hátteret?:-)))

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.01. 13:43:54

a fidesz rengeteget tesz az ellen, nehogy leváltsák, de ez ne menti fel az ellenzéket aki viszont nem tesz semmit, hogy leváltsa.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.01. 14:20:09

Még soha semmit nem ért el népszavazás 1989 óta.

Élhető zóna 2014.06.01. 14:47:51

@Tiszteltetem Brüsszelet: Dehogynem, gondolj csak a vizitdíjasra!:-)

De tételesen:
- 1989. 11. 26.: "Négyigenes népszavazás" - érvényes és eredményes.
- 1997. 11. 16.: NATO-népszavazás - érvényes és eredményes.
- 2003. 04. 12.: Népszavazás az EU-s csatlakozásról - érvényes és eredményes.
- 2008. 03. 09.: Egyetemi tandíj+vizitdíj+kórházi napidíj - érvényes és eredményes.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.01. 14:52:28

@Élhető zóna: Ezek olyan népszavazások, amikor a hatalom meg akar szavaztatni vmit, ami érdekében áll, és kiírja a népszavazást úgy, akkor, olyan kérdésekkel, hogy így is legyen.

Ill. EU/NATO kötelező volt róla népszavaztatni.

Te a posztban azt írod, hogy a hatalmat akarod rákényszeríteni vmire népszavazásokkal. Mármint amikor az ellenzék még kezdeményezni sem képes egy népszavazást, még ahhoz is gyenge.

Élhető zóna 2014.06.01. 15:18:46

@Tiszteltetem Brüsszelet: A legutóbbi, 2008-as népszavazás során éppenséggel az akkori kormány ellenében lett sikeres a három ellenzéki kezdeményezés.

feco42 2014.06.01. 15:40:01

Az rendben van hogy a sikeres népszavazás kötelező érvényű a parlamentre. De magát a népszavazási kezdeményezést, aláírásgyűjtést is meg lehet fúrni..akár aválasztási bizottság, akár később a bíróság (ha jól emlékszem volt is ilyesmire példa). Van erre is megoldás?

pátyi 2014.06.01. 15:49:30

A demokrácia védelmében nem lehet érvényes népszavazást tartani. Az emberek nagy többsége kiszámítható és biztonságos életre vágyik. Ha a fidesz kormány ezt képes biztosítani, ami nem kis feladat a gyorsan változó, sok ismeretlen veszéllyel fenyegető világban, akkor csak azért, mert néhány hozzátok hasonló figura veszélyben érzi a demokráciát, nem fog elmenni szavazni.
A közvetlen demokrácia működtetéséhez a népet kéne lecserélnetek.
Nem ártana némi önvizsgálat! Mennyire vagytok hajlandók meghallgatni mások véleményét? Nem feltétlen ellenség az, aki mást gondol a demokráciáról, mint ti.
Azért nem működik úgy a demokrácia nálunk, mint ahogy elképzelitek, mivel itt tízmillió kis diktátor van, akik nem hajlandók saját egójukat

Élhető zóna 2014.06.01. 16:01:24

@feco42_Rendkivuli_es_Meghatalmazott_Nagypapa: Van: pl. az igazságszolgáltatás hierarchiája, egészen az EU-s bíróságig.:-)

feco42 2014.06.01. 16:06:58

@Élhető zóna: Az igazságszolgáltatás itthoni részének függetlensége azért pillanatnyilag kérdéses.:) Az EU-s bíróság meg nem a sebességéről közismert, meg annak a döntései sem azonnal alkalmazódnak itt Magyarországon:)
Nem kötekedni akarok, de szerintem egy ilyen népszavazási kezdeményezésnél ma valós veszély az hogy már az aláírásgyűjtés előtt megpróbálják elkaszálni.

Élhető zóna 2014.06.01. 16:08:37

@pátyi: A Fidesz képtelen az emberek nagy többségének kiszámítható és biztonságos életet teremteni – hacsak nem arra gondolsz, hogy „kiszámíthatóan biztosak lehetnek abban, hogy csórók lesznek).:-) Hogy ennek mik az okai, azt most talán ne nyissuk ki, más fórumokon bőségesen leírtuk már…

Itt nem a demokráciáról van szó, hanem azokról a korlátokról, amelyeken belül kell tartanunk a mindenkori törvényhozó és végrehajtó hatalom ténykedését, ui. a koherens tapasztalatok azt igazolják, hogy csupán e korlátokon belül tartott hatalom szolgálja biztonsággal a közjót. (Ismétlem: arról nem szól a kezdeményezés, hogy „mennyire demokratikus” ez az aktuális hatalom!)

Mások véleménye: a véleményeknél fontosabb a tények és összefüggések figyelembe vétele.

Demokrácia: az csupán egy eszköz arra, hogy a társadalomban a pozíciók meritokratikus módon lehessenek betöltve. Ismétlem: nem vagyunk „életmódszerű demokrácia- és jogvédők”!:-)

Élhető zóna 2014.06.01. 16:12:54

@feco42_Rendkivuli_es_Meghatalmazott_Nagypapa: Ha arra kerül a sor, a magyar igazságsolgáltatáson csupán azért kell keresztülmenni, hogy eljuthassunk az európaihoz.:-)
Sebesség: "Van időm, én várhatok.
Előttem szolgáim, a századok,
fujják szikrámat, mig láng lesz belőle" - írja Babits.:-)
Elkaszálás: ahhoz valamiféle kasza is kell - vagyis hivatkozási alap. Mielőtt öszeállítottuk a tematikát, nyilván megvizsgáltuk, hogy alkotmányosak-e, hogy léteznek-e esetleg olyan tényezők, amelyek "kiírhatatlanná" teszik az adott kérdést. És persze: lehet szubjektívkodni - egy ideig!:-)

feco42 2014.06.01. 16:17:09

@Élhető zóna: Akkor hajrá!
(Azért jó lenne ha nem tartana a processz évekig :))

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.01. 17:45:36

@Élhető zóna: De azt a fidesz csinálta.

A fidesz nem az mszp.

Élhető zóna 2014.06.01. 19:49:01

@Tiszteltetem Brüsszelet: Mi sem vagyunk az MSZP.
Óóóó, de még mennyire nem!:-)

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.01. 20:06:37

@Élhető zóna: Senki sem az MSZP. Főleg a neten nem, nagyon ciki MSZPnek lenni.

nevetőharmadik 2014.06.01. 21:29:00

@Tiszteltetem Brüsszelet: De Ön, Sherlock, leleplezte a bukott Házy Mesterkedését. Bár nickje alapján Poirot-nak kéne hívnom :D

Élhető zóna 2014.06.01. 23:12:00

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Családunkban a baloldali szellemiség dominál, nagyapám Szocialista Hazáért Érdemrendet is kapott. A nagybátyám, a városi MSZP alelnöke volt. Édesapám, két lánytestvérem, és jómagam is MSZMP-párttagok voltunk. Nagybátyám néhány éve még elnökségi tag volt a városi MSZP-ben és vezette a Szegfű Klubot... Én pedig a rendszerváltás előtt az MSZMP Társadalomtudományi Intézeténél dolgoztam.
…Hát mi lennék más ezek után, mint MSZP-s komcsi? Legyek talán az Országgyűlés fideszes házelnöke?:-)

Üdvözlettel: a Laca

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.02. 00:08:19

@Élhető zóna: Tudtam én, bár bevallom azt hittem meleglobbista zsidó is vagy.

Élhető zóna 2014.06.02. 01:12:38

@Tiszteltetem Brüsszelet: Na, jó, bevallom ezt is: szabadidőmben (amikor nem vagyok épp komcsi) „aprócska metélt farkincámmal” ánuszokban játszadozom. (De mentségemre szolgáljon, hogy ezt csak Morvay Krisztina EP-képviselőnő kifejezett, írásos tanácsára teszem, ld. itt: index.hu/belfold/2009/06/04/morvai_metelt_farkincajukkal_jatszadoznanak_az_en_gyalazasom_helyett/ )

Kérlek, írd meg még gyorsan, mit valljak be (pl. istengyilkosság, hazaárulás, pedo-, nekro és zoofília, ateizmus, idegenszív, EU-s kozmopolita pacemakerrel vezérelve, stb.), mert szeretnék teljesen megtisztult lélekkel nyugovóra térni e kései órán!

Mr. Waszabi 2014.06.02. 07:05:59

@Élhető zóna: :) Ritkán örülök tévedésemnek, de most ez kifejezetten pozitív:) Hajrá!
süti beállítások módosítása