Egy ilyen új közéleti kezdeményezés kapcsán, mint ez a mi Élhető Zónánk, sokakban vetődik fel a kérdés, hogy tulajdonképpen mi okunk is van erre? Nyilván sokakban az a gondolat ébredhet, hogy valamiféle szubjektív, politikai ízlésbeli motiváció áll emögött (pl. „utáljuk a Fideszt/Orbánt”), vagy netán kifejezetten valamely (nyilván ellenzéki) politikai erő ágensei vagyunk és ezért piszkálgatjuk honi viszonyainkat.
Nos, nem!
Jó lenne, ha így lenne: ha csupán egy jól teljesítő ország jól teljesítő kormányát/politikai elitjét kisszerűen maceráló izgágák önös akciójáról lenne szó, ám nem így van. Azért kell a közélettel foglalkoznunk, mert valami nagyon nincs rendben Magyarországon! És azért mi tesszük ezt szóvá, mert akiknek a dolguk lenne most és akiknek a dolguk lett volna korábban, más kormányok idején, azok nemigen vettek erről tudomást és egészen mással voltak elfoglalva. Leginkább a saját dolgaikkal, vagy egymással, miközben az ország (és annak gazdagsága) elképesztő dolgokat produkált.
Nem mondjuk, hogy a mindenkori kormányok ne vették volna észre, hogy baj van, ám ennek a bajnak a valódi okait nem értették meg. Csak a bajt látták és azt érezték, hogy ők nem tudnak azzal mit kezdeni – és ha marad és tovább növekszik ez a baj (a gazdaság gyengesége), akkor az egykettőre aláássa a hatalmukat is.
Innen eredeztethető az a demokrácia-korlátozó törekvés, amelyet az utóbbi években tapasztaltunk: ha korlátozzuk a hatalom hatékony ellenőrizhetőségét, akkor kitolhatjuk annak bukását is!
Az előbb azt írtam, hogy valami nagyon nincs rendben Magyarországon – de mi is? Nézzünk csak néhány egyszerű adatot!
A teljes magyar GDP 125.660 millió US $, az összes EU-GDP pedig 16.673.333 millió US $. Ezek szerint Magyarország az össz-eu-s GDP-nek csupán a 0,754%-át állítja elő. Ehhez képest a magyar népesség (9 908 798 fő) a teljes EU-népességnek (506 820 764 fő) már az 1,955%-a.
Mindezek alapján az egy főre eső magyar GDP az eu-s átlagnak csupán a 38,5%-a, azaz a magyar hatékonyságnál az EU átlagosan 2,59-szer hatékonyabban termel, egy főre viszonyítottan. És bár ezen helyzeten szépít az, hogy az eu-s átlaghoz képest kiugróan alacsony magyar foglalkoztatottsági arány miatt a magyar GDP-t összességében a magyar társadalom jóval kisebb százaléka állítja elő, mint egy átlagos eu-s ország esetében, így az egy dolgozóra eső hatékonyság magasabb a pusztán a GDP/lélekszám alapján kalkuláltnál, ám a mérleg másik serpenyőjében itt a tény, hogy a magyar GDP jelentős részét a nem magyar tulajdonú cégek termelik – így, ha eltekintenénk ezen „idegen attraktorok” GDP-termelésétől és csak pusztán a „nemzeti vállalkozásoknál” dolgozók által előállított GDP-vel kalkulálnánk, akkor az egy lakosra visszaosztott GDP-hányad bánatosan kevés lenne. Ugyanis – ez talán nem eléggé köztudott – a teljes termelési érték, a hozzáadott érték, a beruházások és az összes árbevétel felét1 a mintegy 18.000, a teljes magyar cégportfóliónak csupán a 3,3%-át kitevő külföldi tulajdonban lévő vállalkozás adja.
Igen: a cégek alig 3%-a tartja el felerészben Magyarországot!
Húha!
Mindez azt mutatja, hogy a magyar társadalom, úgy, ahogy ma van, önmagától csak valami olyan alacsony szinten tudná eltartani önmagát, amely csupán egy, még a jelenlegihez képest is sokkal alacsonyabb életszínvonalat fedezhetne.
De romboljuk csak még tovább a „jobban teljesítő Magyarország” központilag táplált illúzióját - nézzünk további adatokat!
Foglalkoztatottság Magyarországon: 56-60,9% (Ez utóbbi adatban azonban csalárd módon és nyilvánvalóan a kormányzati propaganda szándékával ott szerepelteti a magyar statisztika a teljességgel hatástalan, valódi értéket elő nem állító közmunkát is, továbbá azt a mintegy 600.000, magyarországi lakcímmel rendelkező munkavállalót, akik külföldön dolgoznak.)
Átlagos foglalkoztatottság az EU-ban: 66%
Ezek szerint a magyar foglalkoztatottsági arány mintegy 10%-kal van az Európai Unió átlaga alatt: a magyar adat 56-58% körül stagnál, az eu-s átlag pedig 66%-os. Ez már önmagában is elrémisztő, és komoly problémákra utal. Ám ha azt is tekintetbe vesszük, hogy a magyar versenyszférában mindössze kb. 1,8 millió ember dolgozik – ők tartják el az egész országot, így a közszférában dolgozókat és a „közmunkásokat” is -, akkor látható a maga teljességében a magyar társadalom „életléptelensége”.
Nyilvánvalóan azért dolgozhatnak csupán ilyen kevesen „igazi”, azaz szabadpiaci munkahelyeken, mert egyszerűen kevés az ilyen munkahely. Ennek oka az, hogy a magyar vállalkozások gyengén szervezettek és alig innovatívak – ezek híján pedig nemigen vannak olyan termékeik és szolgáltatásaik, amelyek nagy volumenben és jó áron értékesülhetnének a világpiacon, stabil és nagyszámú munkahelyet biztosítva ezzel. Ha eltekintünk a Magyarországon működő külföldi tulajdonú cégeknél dolgozó mintegy 400.000 foglalkoztatottól, akkor az marad, hogy a teljes magyar tulajdonú versenyszféra mindössze kevesebb, mint másfél millió magyar munkavállalót tud eltartani. (Ráadásul e munkahelyek egy része is gyakorlatilag egy az egyben a multi beszállítója.)
És mit tesz ebben a szörnyű helyzetben a politikai hatalom? Igyekszik kikerülni a számonkérhetőséget és az ennek következtében őt nyilvánvalóan fenyegető leváltást, miközben sikerpropagandát folytat arról, hogy itt minden jó felé halad. Ó, nem: az eszébe sem jut, hogy (miután az ország elér tárta a fenti, igencsak kiábrándító adatokat) olyan közpolitikai programokat indítson be, amelyek alapvetően változtatják meg a magyar vállalkozáskészséget. Amit „vállalkozás-ügyben” tesz, az nem más, mint hogy a közpénzeket és eu-s forrásokat (természetesen ismét csak átláthatatlanná és ellenőrizhetetlenné tett módon) egy szűk, a politikával szimbiózisban élő gazdasági érdekkörhöz juttatja…
…Azt hiszem, már világos, hogy közéleti átláthatóságot és a közhatalom teljesítményelvű ellenőrizhetőségét meghirdetnünk nem valamiféle „elvi okból” kell, hanem azért, hogy megéljünk. Mármint mi, az ország – mert a polgazd elit jól megvan, köszöni! És marad is a gazdag és rosszul teljesítő politikai elit – szegény és leszakadó ország modellje mindaddig, amíg hatalom és állampolgár viszonylatában fennmaradhatnak a jelenlegi viszonyok.
1 Számszerűen (2012-es adatok): a teljes termelési érték 53%-át, a hozzáadott érték 49%-át, a beruházások 48%-át és az összes árbevétel 52%-át.
